Blogarchívum

2009. október 25.
















2009. 10. 17-én és 18-án meglátogattak bennünket a müncheni partnergyülekezetből. A küldöttség szombat délután fél 1 körül érkezett, tehát azonnal ebédelni küldtük őket, mivel az ő napjuk már hajnali 3-kor kezdődött. Ebéd után kipakoltunk a két tömött kisbuszból, hiszen ennyi ruhát, cipőt és játékot kaptunk tőlük. Nem is tudom, hogyan tudnánk ezt megköszönni a mi testvéreinknek, ezt a gondoskodást, törődést és a rengeteg imát értünk. A pakolás után kávéztunk, teáztunk és sütiztünk. Nagyon jó volt újra találkozni és beszélgetni velük. Aztán jött a "nagy" főnöki megbeszélés, amin nekem is részt kellett vennem, hiszen én lettem a hivatalos kapcsolattartó. A megbeszélés azért volt fontos, mert a müncheniek kiváncsiak voltak a helyzetünkre, a lehetőségeinkre és a terveinkre ebben a nehéz helyzetben és persze ők is elmondták a dolgaikat, terveiket. Aztán jött egy rövid áhitat, amin az ifi szolgálata volt a hangsúlyos persze Csernák István igei tanítása mellett. Este pedig a nagy vacsi következett, amit a gyülekezet nőtagjai készítettek. Este, bár a vendégeink nagyon fáradtak voltak, még volt erejük órákig beszélgetni velünk. Másnap aratási hálaünnepünk volt, ahol a német Andreas prédikált, ami nagyon passzolt a helyzetünkhöz... Utána pedig, még a búcsúzkodás előtt együtt ebédeltünk. Az ebédet a Birtalan családnak, a süteményeket az asszonytestvéreknek, a pakolást a férfitestvéreknek a hétvégét pedig a Mindenható Istennek köszönhetjük:) (Iza)

Nincsenek megjegyzések:



rakétacsúszda ;)

Lelkésznő és a seg. lelkésze

Lexi

Martin

Viki

Tibi:)

Lakatos lányok

Iza és Lexi

VIP-vendéggel

Aratási

Aratási
Aratási