Néhány gondolat tavaszi ifi hétvégéről.

Ha tavaszi ifi akkor Piliscsaba… helyett Pécel, akarom mondani Budakeszi. Azt hiszem sokféle szempontból volt rendhagyó, a márciusi hétvégénk. Kivételesen nem egy választott igetémánk volt, a Virágvasárnapi Istentiszteletet is együtt tölthettük a Budakeszi otthon lakóival, gyülekezettel, és talán számomra sem merül a feledés homályába a hétvége mondanivalója. Persze a hangulat mindig adott, ha jó a társaság, bár sosem „teljes” a létszám mindig van kit hiányolni, örültem azoknak, akik eljöttek, legyenek régi barátok, vagy akár új ismerősök.

Témánk a személyiségfejlődés volt, egy előadást hallhattunk Thaly Nórától, és ez után ígéretes szemináriumok közül választhatott minden érdeklődő fiatal. Én bibliodrámán vettem részt Gyurkó lelkészünk vezetésével. Sokat segített a Tékozló fiú története mely körül együtt voltunk ezen az alkalmon. Sok szituáció elé kellett állnunk, és reagálnunk melyet talán addig igazán komolyan én sem gondoltam végig. Jobban látom milyen a kapcsolatom a családommal, és legfőképpen Istennel. Bár konkrét ige nem volt témánk a hétvégén, úgy érzem a vasárnapi Istentisztelet adta meg az útravaló üzenetet, az igés lapokon kívül. Bennem egy kép maradt meg legfőképpen. Egy festmény, amin Jézus bevonulása látható Jeruzsálembe amint a szamárháton ülve ünnepli a tömeg idősebbek, fiatalabbak, és gyerekek egyaránt. De a kép szemszöge nem megszokott, talán egyedi. Az elhaladó Jézust már csak hátulról látjuk, mint egy szamáron ülő alakot. Talán fel sem ismerné valaki, aki nem tudná valójában ki Ő.

De az kell, hogy ez legyen életünk célja, hogy minél többet lássuk Jézust előttünk! Jézus követése a mi feladatunk, és küldetésünk! Az emberek pálmaágakat, ruhadarabokat dobtak Jézus elé, és így az őt követők útja se poros fárasztó úttá vált, hanem egyengetetté, könnyűvé. Már csak el kell indulnunk ezen az úton, Jézus mögött!