Blogarchívum

2008. január 9.

Hahó kedves blog-olvasók!
Remélem mindenkinek úgy zárult az óév, ahogy azt eltervezte:)
A mi IFInk egy csendesnapon vett részt Györkönyben 2007 dec. 28 és 30 között!
A hétvége témája volt: "van-e örömöd testvér?"
Pénteken, az első játéknál, ami az "összekovácsolódást" szolgálta, mindenki azt mondta, sok mindent (új ismerősöket, lelki feltöltődést, hitbeli gyarapodást) vár!
Aztán jöttek-mentek az emberek, az előadók, az előadások és a különféle kis- és nagycsoportos beszélgetések.Jókat beszélgettünk, sokat nevettünk és persze nagyon jókat ettünk!
Vasárnap, a tábor zárásaként a játék második felében, mindenki elmondta, mit kapott (amit haza is visz) és mit hagyott ott, Györkönyben!A hétvégén persze a dicsőítés sem volt nélkülözve! 4 fuvolista, 4-5 gitáros, valamint a sok remek hangú kis hívő alkotta a szenzációs dicsőítőcsoportot(melynek vezetője a mi Jocekünk volt)
És, hogy kik voltak ott?? A metodista ifjúság színe-java. A szolnoki, a szekszárdi, a pécsi, a szegedi, a pesti és természetesen a dombóvári körzetből!
De a találkozónak itt még közel sem volt vége! A tábor jelentős hányada tovább utazott Pécsre, hogy ott együtt töltsük az óév utolsó és persze az új első néhány óráját!
Összességében nagyon kellemes időtöltésben és hitmélyítésben volt részünk!
A következőre téged is szeretettel hívunk és várunk!

Nincsenek megjegyzések:



rakétacsúszda ;)

Lelkésznő és a seg. lelkésze

Lexi

Martin

Viki

Tibi:)

Lakatos lányok

Iza és Lexi

VIP-vendéggel

Aratási

Aratási
Aratási